Nem volt szerencsém még temetőőrrel találkozni, de biztosan nem olyannak képzeltem el mint a filmben Mr. Dellamorte-t. Viszont hozzá kell tenni, hogy a legtöbb temetőben nem munkaköri leírás az élőhalottak kivégzése és visszatemetése. Igen, Dellamorte temetője speciális, ugyanis néhány hete minden eltemetett lélek, pontosan két héttel elhunyása után kikel a sírból és bóklászni kezd a környéken. Francesco Dellamorte és segédje, a szellemileg korlátolt óriáscsecsemő Gnaghi olyan rutinosan tartja kézben a helyzetet hogy öröm nézni. Remekül végzik a munkájukat, és ezért tiszteletben is tartja őket a város. Ha úgy tetszik mindketten megbecsült emberek, annak ellenére hogy senki nem tud az élőhalottakról.
Főhősünk boldogságához azonban ez nem elég, valójában az élőhalottak feltámadását is csak unottan figyeli, mert őt már évek óta a változás gondolatai foglalkoztatják. Ki akar törni ebből a nyavalyás kisvárosból, és nem akar többé temetőőr lenni. Többre vágyik, és ehhez minden képessége megvan. Soha nem volt még a városon kívül, de nem szívesen hagyná itt a munkahelyét, mivel nem hiszi hogy bárki más el tudná látni olyan jól a feladatát, ahogy ő teszi. Ebben igaza is van. Azonban a változás gondolatai nem hagyják nyugodni őt, és ez egy egészen ízletes befejezést ad a filmnek. Nem kertelek, én jól szórakoztam. Nyilván nem egy mai csirke, de a viccek - ugyanis komédiáról beszélünk - rendre telibe találnak, a párbeszédek szórakoztatóak és értelmesek, a történet pedig változatos, fordulatos és könnyen emészthető. Nem féltem, de határozottan jól szórakoztam, pedig a film már 18 éves.
